Kazincbarcika - 2018. ​november. 16.

Egyházak I. ökumenikus
juniálisa

Szalézi Gimnázium, Kazincbarcika
2012. június 30. szombat

Ragyogó napsütéses reggelen, szombaton reggel 7 órától, egymás után érkeztek az autók utánfutóikkal a gimnázium udvarára. Hozták az ökumenikus juniális felszereléseit: a sátrakat, a bográcsokat, a kiállítandó tárgyakat.
9 órakor már szépen sorjáztak egymás mellett a görög katolikus, a barcikai református, a római katolikus és a sajókazinci református sátrak. Bennük asztalokon, paravánokon, vitrinekben az egyes felekezetek jellegzetes szent tárgyai, könyvei, képei, papi ruhái.
A gimnázium kertjében a felállított bográcsok mellett a római katolikus, görög katolikus és a két református gyülekezet szakácsai készítették a hozzávalókat a babgulyáshoz.

Fél tízkor a miskolci Jerikó Fúvós Kvartett négy tagja (köztük Gecse Attila, a Miskolc Csabai kapui református gyülekezet lelkipásztora) adott hangversenyt jórészt egyházi művekből, ismert gyülekezeti énekek dallamaiból.
Tíz órakor Tóth Sándor sajókazinci református lelkipásztor a Lukács evangéliuma 24. részének 17-21. verseinek alapján röviden szólt arról, hogy ha életünk valami miatt megzökken, akkor Jézus áll mellénk. Ő vezet tovább. Kiemel a mélységből, depressziónkból. Mi pedig újra visszatérhetünk hozzá, a gyülekezetbe, amint az emmausi tanítványok tették egykor.. Megtérhetünk. Ez az ige legyen a nap alaphangja, és minden gyülekezet, beszélgetéseiben vigye tovább az igét, a gondolatot, tagjai térjenek meg Jézushoz.

Ezután a gyülekezetek lelkipásztorai mutatták be egyházközségük életét a felállított sátrak tárgyain keresztül.
Gyülekezetünk egy vitrinben közszemlére tette Egressy Béni születési anyakönyvét, 1814-ből.

Mellette az, az eredeti, 1826-ban készült emlékirat volt látható, amely az 1825-ben leégett templom felépítésének krónikáját tartalmazta.
A gyülekezet mai életét Tóthné Magyar Ágota, az egyházközség másik beiktatott lelkipásztora mutatta be.

Ezt követte a gyülekezetek bibliai témájú vetélkedője, amely szóbeli és ügyességi feladatokat tartalmazott. Ebben a római katolikus csapat jeleskedett.

Lassan elkészült az ebéd is, - a szakácsok derekasan dolgoztak a nagy hőségben.

Mielőtt asztalhoz ültünk volna, egy független zsűri megbírálta a főztjüket. Az első díjat, egy vándor-fakanalat gyülekezetünk nyerte el.

Ebéd után kezdődtek a gyülekezetek közötti barátságos futball-meccsek, a torna győztese a barcikai református csapat lett.

Ebéd közben és délután 3 zenész különféle népszerű dalokat adott elő, így frissítve  a nagy hőségben elfáradt gyülekezetek tagjait.

Délután a sajókazinci református gyülekezetben működő Kékkereszt Csoport tagjai (melyhez csatlakozott egy itt szolgáló lengyel szalézi szerzetes is gitárjával és énekével) a misszió énekei közül adott elő hat énekszámot.

A programokkal párhuzamosan régi, népi játékokkal játszhattak a legkisebbek, a  nagyobb, már iskolás korosztály kézműves foglalkozáson vett részt.

A gimnázium egyik termében református könyveket vásárolhattak az érdeklődők.

A programok ideje alatt, délután fél 4-ig spontán beszélgetésekre volt lehetőség, így a különböző felekezetek tagjai jobban megismerhették egymás életét, hitét, gyülekezetét.
A januári imaheti alkalmak kevés lehetőséget adtak a beszélgetésekre, (a hideg, havas, jeges utak, a korai sötétedés miatt is) ezt pótolhatták most a gyülekezetek tagjai.

Ez volt az egyházak első juniálisa. Próba, kísérlet. Voltak benne döccenők, időbeli csúszások, néhol a programokon is lehetne változtatni, de általa valami elkezdődött. Közelebb kerültünk egymáshoz, egy nyitás kis lépésekkel, elindult.
Reménységünk szerint a legközelebbi juniálison több lesz a lelki tartalom, és a programok is harmonikusabban illeszkednek majd egymáshoz.

Hisszük, hogy a rendezvény megtermi majd a maga áldásait, a gyülekezetek életében.

 

Az eseményen készült összes képet tartalmazó galéria ITT tekinthető meg.

000webhost logo