Kazincbarcika - 2018. szeptember. 20.

Karácsonyra készülve...

Adventi gondolatok Reményik Sándorral

December van. Korán esteledik. A nappalok egyre rövidebbek. Könnyen depresszióssá tehet minket ez az időszak. De jó, hogy kicsit a lehullott fehér hó ellensúlyozza a nagy szürkeséget, hideget. Ebben az összehúzódó világban az a pozitívum, hogy több az idő az elcsendesedésre. Behúzódva a meleg szobába, gondolkodjunk el Reményik Sándor versén. Vajon mit üzen nekünk ezen a 2012-es adventen?

Két fény között

Szemközt a fiumei kikötő,
Elöl a nagy világítótorony.
Lobban, forog, forgó fénykévéit
Futtatja végig a hullámokon.

Hátam mögött a sziklarepedésben
Parányi fényű szentjánosbogár.
Kis hangya, kóbor pille, valaki
Az ő fényénél is hazatalál.

Hát én világítok vajon? –
Csobban a tenger csorba sziklaélen.
Se fárosz nem lettem, se fénybogár.
A parton állok két fény közt, sötéten.

Igen, most a Jézusra várás heteiben nekünk, keresztyéneknek nagyobb a felelősségünk.
Miért? Azért, mert mi már ismerjük a Világ Világosságát, Jézust. Mi is az Ő fényéből kapunk.
Ezért kötelességünk, hogy világítsunk azoknak, akik erről a többről, az örök élet fényéről még semmit nem tudnak. Világítótornyok, fároszok nem vagyunk. De egy gyertya fényével tudunk világítani azoknak, akiknek most különösen is sötét az adventjük. Baleset érte őket, kevés a fizetésük, nyugdíjuk, nehezen birkóznak meg a magas rezsi költségekkel. Egy jó szóval, -tülekedő világunkban Jézustól kapott szeretetünkkel,- világíthatunk nekik.

Boldogabb lesz a karácsonyunk, ha ezt tesszük.

Ne álljunk sötéten a Fény, Jézus mellett!

 

000webhost logo