Kazincbarcika - 2018. július. 18.

Magyar sors – keresztyén sors?

 

Wass Albert írásaiban szinte prófétai módon fogalmazta meg az emberi élet és a keresztyén élet alapvető igazságait.
Egyetlen versét szeretném most ide emelni:

 

Fenyő a hegytetőn

Aki odatette,
Úgy rendelte:
A tetőre kiállj!
Se fagyban, se szélben
Meg ne retirálj!
Verjen a vihar.
Sorvadj el a napban.
De soha se mással:
De mindig egymagadban!

Aki odatette,
Azért tette oda,
Mert nagyon szerette.
Vad-vihar kezével
Verte, ostorozta,
Hogy azt a pogány lelkét
Azt a dacos lelkét
Hófehérre mossa.

Amikor ezeket a sorokat olvastam, az jutott eszembe, volt Valaki, a történelemben, aki ugyanígy állt, magányosan a hegytetőn, - a Golgotán, - Jézus….
Neki nem kellett a lelkét tisztára mosnia, mert Ő bűntelen volt. De a magánya megvolt!
Ő maga vall erről: „Nem vagyok egyedül, az Atya (Isten) velem van.” Emberileg egyedül volt, mint fenyő a hegytetőn, de Isten vele volt. Ezért tudta küldetését, megváltásunkat elvégezni.

Ez a jézusi magány, a keresztyén embernek is jellemzője. A templomban még együtt vagyunk, de a hétköznapokban már kisebbségben, magányosan küzdünk, és – tép a „vad vihar keze.”

De mégsem vagyunk egyedül (a Kárpát-medencében sem), mert Jézus velünk van. Ez ad erőt harcainkban. Erősít, hogy ez nem járatlan út. Megváltónk előttünk már végigjárta.
Ha csüggedünk, és néha fájdalmas ez a magány, - erőt ad, hogy imádkozhatunk. Magunkért és Magyarországért, akár Jókai Anna szavaival: Istenünk, „erősíts a hitben, hogy ami késik, azért el nem múlik, él még a te nyájad…, más remény nincsen, mint igazad, kegyelmed, hogy Te szabj nekünk végül rendet.

A keresztyén élet, a keresztyén ember jellemzője ez a teremtő magány, ami jövőt termő magány, életet termő magány.

000webhost logo